Előtörténet
Véres és kegyetlen csata folyik. Egykor legyőzhetetlen kontinens darabjaira szakadt a Metinkövek és a császár halála miatt. Három kisebb birodalommá vált, és most egymás ellen küzdenek a bennük élők. Chunjo birodalom a kontinens nyugati részén fekszik. Teokratikus államát spirituális vezetők irányítják. Alapítása Yoon-Young nevéhez fűződik, aki az egykori császár unokaöccse. Yoon felesége, kis hatalmas mágikus erővel rendelkezik, már korán támogatta férjét a Metin kő fenyegetésének megismerésében. Yoon-Young többször is ellenintézkedést javasolt, de figyelmen kívül hagyták. Ezért vezette követőit egy felkelésen az akkor még egységes császárság ellen. A birodalom pusztulása után Chunjo még mindig nyílt áll a Kelettel és állandó harcban Déllel. A lakosok arra törekednek, hogy megszerezzék a hatalmat az egész kontinensen, azért, hogy a Metin kő növekvő hatalmának véget vessenek. A Shinsoo birodalom a kontinens déli részén terül el. Az itt élők kereskedelemmel foglalkoznak. Yoon-Yoing irányítása alatt a kelet-Shinsooi kereskedelmi kapcsolatok a császárság összeomlásával a mai állapotokhoz vezetett. A lakosok folyamatos harcban állnak a nyugatiakkal aminek hatására megszűnt a kereskedelmi útvonal. Amikor észrevették a Metin kövek fenyegetését, a kereskedők felfegyverezték magukat. Céljuk a nyugati támadások megfékezése, a kereskedelmi útvonal újbóli megnyitása, és az egész birodalom saját irányításuk alatti egyesítése. A Jinno Birodalom a kontinens keleti részén helyezkedik. Katonai hatalomra épül a birodalom, amely az agresszív, harcos természetű lakosokat irányítja. Jinno-t Ee-Eyoong vezeti, aki a vér szerinti fia az utolsó császárnak. Elhivatottnak érzi magát arra, hogy a rendelkezésére álló hatalom segítségével az egykori császárságot visszaállítsa. A Jinno birodalomban nem vesznek tudomást a Metin kövek jelentőségéből és hatásából eredő félelmekről. Titokban Ee-Ryoong megpróbálja azonban a Metin kövek pusztító hatását saját katonai céljaira érvényesíteni. Történetük Jinnoban játszódik. Tavaszi reggel egy kisfiú született a Wida házban. Chars Wida az édesapja nagy harcos és klán vezető hírében állt. Carol az anya, pedig egy harcos klán vezetőjének a lánya volt, nagy harci és mágikus tudással. A fiúnak nagy jövőt szántak. Elkeresztelték Ricky-nek nagyapja után. Teltek az évek és a kis Ricky felcseperedett, fiatal ember lett. Édesapját egy Chunjo-i orvlövész nyila az örök harcmezőkre küldte. Carol jó ideig kézben tartotta az 500-asok klánját de az évek során szétszóródtak és megöregedtek a harcosok. Ricky befejezte tanulmányait a Jinno harcosképzőben ahol egykor a szülei is. Megtanult a kardal és a lándzsával bánni és mestere útjára engedte. -Gratulálok a vizsgádhoz Ricky. - lépett be Ricky szobájába a mester kezében hosszú rongyba tekert tárgyat tartva.. -Jó barátom volt az apád. Halála napján megígértem neki hogy megőrzöm a kardját és ha eljön az idő neked adom. - Akkor kicsomagolta a rongyból a fényes fegyvert. a napsugár fénye végigfutott a pengén és vissza ragyogta azt. -Ez egy Hosszú kard +6. Most még nehéz lesz neked bánni vele ezért vidd el magaddal a raktároshoz aki már biztosan vár hogy számlát nyisson neked. Ha eléred az ötödik szintet már képes leszel tökéletesen használni. -Mester, honnan tudom majd ha szintet lépek? - Kíváncsiskodott az ifjú. -Érezni fogod. Csodálatos jelenség amikor szintet lép az ember. - Mosolygott az öreg. - Most menj utadra és fedezd fel ezt a csodálatos kontinenst. Rengeteg dolgot fogsz látni és tanulni. Sokan kérnek majd hogy segíts nekik hiszen tőled nagyon sokat vár ez a nép. - Adta ki utolsó tanácsait, majd kiment a lakrészből. -Úgy lesz.- Szólt utána elszántan Ricky....
1. Fejezet - Város őr és Falu őr
Egy teleportáló Ricky Wida harci képzése után Pyumungo város határába szállította a fiút, majd hivatalos hangon így szólt: - Először keresd fel a város őrét. Ő alapvető információkkal szolgál számodra és különböző feladatokkal lát el. Ha vadászni szeretnél, akkor vadállatokat a falu határán kívül találsz. Először a vadkutyákra összpontosíts, mert ők a legkönnyebb ellenség. Sok sikert! - Majd eltűnt. Ricky egy hídon állt ahol néha elszaladt egy-egy lovas vagy gyalogos katona. Úgy gondolta bemegy a városba és felkeresi a város őrét majd édesanyját. Jó ötven métert tett meg mikor egy boltoktól zsúfolt teret pillantott meg. Egy arra járót kérdez hogy merre találja a város őrt. Eligazítást kap és továbbmegy. Egy idősödő katonát pillant meg ezüst és kék páncélzatban hatalmas lándzsával. Odalép hozzá majd a lényegre térve rákérdez. -Maga a város őre? - Az őr komoly hangon így szólal: -Úgy tűnik, hogy új vagy itt! Mint látom, még nem csináltak belőled igazi katonát. Részesültél egyáltalán valami kiképzésben? Nézz csak magadra! Volt már a kezedben egyáltalán valami fegyver? Hallgass ide! Neked mindig ébernek kell lenned, ha a harcot túl akarod élni. Amíg a 10. szintet eléred, segítek neked.Ne gondold, hogy egyszerű lesz! Mozgás! -Igenis uram! Mit tegyek uram? - Kérdez vissza a fiú katonai vezetőnek méltó hangon. -Menj és tanuld meg a vadászat és a harc alapvető metódusait! Mihelyt egy magasabb szintet elértél, gyere vissza a faluba és újból beszélj velem. Menj, na menj tanulni, ha itt ácsorogsz sosem lesz belőled katona! - parancsolt Rickynek. Elindult az ifjú vissza felé a piacon keresztül, mikor megpillantott egy másik katonát. Fura gondolata támadt, de mintha a katona neki integetne. Oda ment hát hozzá. -Üdvözöllek a falunkban! - szólt jóval kedvesebb hangnemben az őrnél. -Megköszönném, ha tudnál nekem tenni egy szívességet. Ha adok neked 200 yangot, vennél nekem egy vörös italt? A vegyeskereskedő asszonynál veheted meg. Én most szolgálatban vagyok, ezért nem hagyhatom el a helyemet. - Természetesen megteszem - válaszolt Ricky feladat-készen. Elindul a piacok között majd egy hölgyet pillantott meg. - Biztosan ez lesz az - gondolta majd megszólította. - Jó napot! - Légy üdvözölve kalandor! - Szólt mosolyogva. - A falu őre küldött hozzám? vörös italra van szüksége? Várj mindjárt adok neked 5 darabot. - kicsit kotorászni kezdett a polcai között. közben Ricky fejében amit mondott járt. "a falu őre küldött?" - Hmm lehet hogy két őr van. - Nyugtatta le magát hogy nem bolondult meg. - Tessék, Vedd el. Visszaállítják az életerőt (TP) és finomak is. - A kereskedőnő 5 kis fiolát nyújtott át hősünknek majd folytatta... - Habár új vagy ezen a környéken, én mégis meg vagyok győződve arról, hogy nemsokára rendszeres vásárlóm leszel. Ezért ingyen adom neked az italokat. Térj vissza hamarosan. - Köszönöm szépen! Viszont látásra! - Búcsúzott illedelmesen a tanonc majd elindult vissza a megbízójához. Útközben azon járt a feje hogy megkóstolja az italt, de becstelen dolognak tartotta így nem tette. Ismét megtalálta az őrt, majd oda ment hozzá. - Köszönöm, hogy elhoztad az italt! Így nem kellet elhagynom a helyem, és jobban el tudom végezni a kötelességem. Szeretnéd tudni mivel foglalkozom? -Természetesen! - felelt Ricky. - Nagyjából és egészében hasznos információkat teszek közzé. Ezen kívül segítséget és védelmet nyújtok annak, akinek szüksége van rá. A céhekért is felelős vagyok. ha egy nap saját céhedet akarod majd megalapítani, akkor gyere hozzám! Amúgy egy tanító keres téged. Meg kellene keresned őt. Ó! Egyet majdnem elfelejtettem. Megtarthatod a visszajárót hálám jeléül. Még biztosan találkozunk valamikor Ricky Wida. Ricky nem értette honnan ismeri az őr a nevét mikor be sem mutatkozott még de mivel sok dolga volt látszólag a katonának későbbre hagyta a kérdést. egy köszönést utána szólt majd elindult a város határon kívülre. Mikor visszaért a hídhoz megint megjelent előtte a teleportos férfi. - A kiképzőből küldték neked ezt a csomagot. - Majd egy hosszú becsomagolt tárgyat nyújtott át és eltűnt. A csomagban egy kard volt. Ricky sokkal könnyebnek és kezelhetőbbnek érezte mint apjáét. Zöld rétre ért majd megpillantott egy csoport vad kutyát. Letette apja kardját a földre a tarisznyájával együtt majd a kiképzőből kapott kardal rárontott az állatokra. Szúrta és vágta őket. Kegyetlen harcot vívott velük. A kutyák holt testei csillogó aranypénzé változtak. Ricky felszedte őket majd folytatta egy következő csoport kutyával. Majd még egy csoporttal és még eggyel. Már a tizedik csoportnál járt mikor egy fényvillanás vette körbe a testét és úgy érezte valami alapvetően megváltozott benne.... elérte a második szintet.
2. Fejezet - Egy ismerős arc
Nemsokkal azután hogy Ricky szintet lépett megint megjelent egy teleportos. Leveleket nyújtott át a fiúnak majd köddé vált. Ricky a tekercsekre pillantott és látta hogy az egyik a város őrtől származik. Gyomra kicsit ökölbe szorult de kinyitotta. Nem kedvelte az őrt túlzottan. A levélben a következő állt: -Ha ezt a levelet olvasod, akkor egy új szintet értél el. Szívből gratulálok! Gyere vissza hozzám hogy el tudjam magyarázni neked az első gyakorló feladatot!. Üdvözlettel: a Város Őre. -Hmm nem emlékszem hogy legutóbb ilyen kedves lett volna... kicsit furcsán viselkedik az öreg. - Gondolkozott majd a másik levélre vetette pillantását. - Üdvözöllek ifjú Wida! A falu vadásza vagyok. Minden szinten próbára foglak tenni egy-egy megbízással. Íme az első sok sikert: Ölj le 10 darab éhes vad kutyát. Ha elkészültél vele megjutalmazlak. Ricky úgy gondolta hogy 10 darab éhes vad kutya nem jelent gondot és elvégzi a feladatot majd utána megy a város őréhez. Neki is látott a mészárlásnak. A kutyák teste ismét csillogó aranypénzé változott. A fiú befejezte a gyakorlatot és abban a pillanatban egy teleportos jelent meg előtte, egy levéllel és egy csomaggal a kezében. Átadta majd eltűnt. A levélben egy gratuláció volt a vadász részéről. Ricky nekilátott a csomag kibontásához. Egy vörös és arany színben játszó páncélzatot rejtett. A vért egyenetlen vállvédőjén ami a jobb oldalon helyezkedett el, a következő szöveg állt: Szerzetes Lemezvért +0. Ricky felszerelte magára az öltözéket majd elindult a város őréhez. Már jól tudta az utat és új vértjében teljesen magabiztosan haladt előre. Lihegve megszólította az őrt mire az mordult egyet. Ijesztő hang volt de Ricky bátrabbnak tűnt mint legutóbbi találkozásuknál. - Neked még mindig nincs elég türelmed. Úgy tűnik azonban, megtanultad, hogy hogyan kell fegyverrel bánni. Valóban már ott tartasz, hogy vadállatokkal fel tudod venni a harcot? Én azonban látni akarom, hogy milyen ügyes vagy. Hagyd el ismét a falut és gyilkolj le 9 vadkutyát, aztán gyere vissza hozzám és megkapod a jutalmadat. - Morgott az öreg, majd folytatta - Nem olyan erős, tehát nem lehet olyan nehéz. Ha ezt a feladatot nem tudod megoldani, akkor ezen a vidéken nem fogsz tudni túlélni! Menj inkább el innen. minél előbb ezt megteszed, annál jobb! - Rickynek egyáltalán nem tetszett az őr lenézése és ez már kezdte bosszantani. A fiú futva elindult a város határán kívülre. Hamar ki is ért és nekirontott egy csoport kutyának. Az eggyik kutya teste nem aranypénzé hanem egy varázstárgyá, egy rézharangá változott át. Ricky meglepődve felvette majd elrakta a tarisznyájába. A küldetést teljesítve már éppen indulni készült vissza az őrhöz mikor egy közeledő alakot látott meg. Ismerős arcú fiatal férfi futott felé. Ricky apjához hasonló kard és Ricky-éhez hasonló vért volt rajta. Steven Elsik volt az akit még a harcosképzőben ismert meg a fiú. Steven közelebb ért majd így szólt: -Ricky? Gratulálok hogy elérted a 2. szintet. Mész az őrhöz? - Honnan tudod mind ezt? - képedt el Ricky. - Én már az 5.-ik szinten járok. Sok érdekes feladat előtt állunk még. Most viszont ha nem haragszol mennem kell és bizonyára téged is vár az öreg - Mosolyodott el majd továbbment. Ricky nyomban útnak indult hogy a város őr orra alá dörgölje, meg tudta csinálni. Már egyáltalán nem volt mérges inkább Steven járt a fejében. Megérkezett az őrhöz aki vidáman szólt hozzá. - Te jobb vagy, mint ahogy én tőled elvártam! De ezt mindenki el tudta volna intézni, ha,ha,ha! Az én időmben a vizsgák sokkal keményebbek voltak. Kösd fel a gatyádat a következőnél. Nesze, kiérdemeltél egy jó kis csomag vörös italt és pár Yangot. Javítsd fel ezen a felszerelésedet. Majd hívlak, ha van egy új megbízatásom számodra. - Az őr a tenyerét Rickyre szegezve egy sárga fénygömböt lövellt ki amitől Ricky elesett, de a testéből azon nyomban fényrobbanás tört ki. - Gratulálok elérted a harmadik szintet....
3. Fejezet - A Titokzatos Kő
Miután szintet lépett hősünk ismét, a városi piacok felé vette az irányt. Gyógynövényeket, fegyvereket és vérteket árultak többnyire, de volt még rengeteg érdekes kellék is. A piac zajos és mozgalmas volt a kereskedőktől és a vásárlóktól. Ricky a piac közepén megpillantott egy Vele körülbelül egy korú férfit. Hosszú felkötött haja, Zöld és narancssárga vértje volt. Kisebb csoport fiatal lány vette körül, de ő csak magabiztosan ült a lován. - Ki lehet ő? Milyen erős lehet? Vajon hányas szintű? - gondolta, de nem sokáig merenghetett ezen, hiszen abban a pillanatban teleportos jelent meg előtte. Pergament nyújtott át majd ismét köddé vált. A levélben a következő állt a város őt kézírásával: -Új megbízatásom van számodra keress fel sürgősen! Aláírás: V.Ő. Ricky azon nyomban útnak indult. Pár perccel később már látta is az őrhelyet ahol az öreg ácsorgott. -Örülök hogy eljöttél hozzám. - Morogta fáradtan - Te biztosan ismered a vegyeskereskedő asszonyt, nem igaz? Ő segítséget kért tőlem. Meg tudod nekem tudakolni, hogy mire van szüksége? Remélhetőleg nem túl komoly dologban keresett. Biztos vagyok benne, hogy te tudsz neki segíteni. Most menj! Ricky új küldetésének kötelességet téve elindult a kereskedő asszonyhoz. A kereskedőnő mosolygós arcát nem sokkal rá meg is látta. illedelmesen köszönt majd a kereskedőnő szavaira várva türelmesen áll. - Légy üdvözölve. A város őre küldött téged? Egy egyszerű feladatom van számodra.Az édesapám egy fontos könyvet hagyott itt ma reggel. Szüksége van rá sürgősen. - A kereskedőnő egy kis kötetet tett az asztalára majd folytatta - El tudod vinni ezt a könyvet az édesapámnak? Én magam elvinném neki, ha nem kellene a boltban maradnom. Ha megteszed ezt a szívességet és elviszed neki a könyvet, akkor méltó jutalomban fogsz részesülni. Tudnod kell, hogy a faluban fegyvert ad el. - Azzal átnyújtotta a fegyverek előállítása kézikönyvet majd vissza ment a polcaihoz. Ricky a piacon áthaladva egy egy nagy épületre lett figyelmes.A ház előtt hatalmas állványokon pajzsok és harci sisakok sorakoztak, mögöttük pedig egy alacsony, köpcös és fehér bajuszt viselő öregúr dolgozott. Ricky oda lépett hozzá majd kicsit félénken megszólította. - Jó napot! - Szervusz fiam, mi szél hozott hozzám? - A vegyeskereskedő hölgy küldött hogy keressem meg az édesapját. egy könyvet hoztam neki. - Jó helyen jársz - mosolyodott el majd szinte kitépte örömében Ricky kezéből sokat használt kötetet. - Köszönöm szépen! A könyvre az új fegyverek készítéséhez van szükségem. A lányomnak valószínű nagyok sok a dolga, ha téged küldött a könyv miatt. Engedd, hogy elgondolkodjam, hogy mi lenne méltó jutalom a számodra... - Vakarászni kezdte halántékát majd kis idő után megszólalt ismét - Jutalomként én Yangot adok neked, hogy egy harcoshoz méltó fegyverzetet tudjál venni magadnak rajta. Ennyinek elégnek kell lenni, nem igaz? - Azzal egy kis szütyő aranypénzt nyújtott át. - Egy jó fegyverzettel sikeresebben tudsz a vadkutyák és a farkasok ellen védekezni, melyek mindenhol a falun kívül ott ólálkodnak. Köszönöm a segítségedet, később biztosan még foglak kérni szívességre. - Azzal elköszönt és vissza tért dolgozni kedvenc könyve társaságában. Ricky azzal elindult a város határába hogy újra megküzdjön a vad állatokkal. A harc hevén kicsit messzebbre merészkedett a falu határtól ahol nyomban Éhező farkasok támadtak rá.....komoly küzdelem árán de ezeket a lényeket is legyőzte. Testük nekik is csillogó aranypénzé változott. Elgondolkodott azon hogy ha már erősebb és képes megölni a farkasokat, miért ne támadná csak azokat?.... Hosszú és verejtékes küzdelem közepette volt agy nagyon csapat farkassal mikor egy furcsa, földbe fúródott, lángoló követ vett észre. Kardjával lesúlytott az utolsó farkasra is aztán a kőhöz igyekezett. Fura gondolata támadt. Mi lenne ha megtámadná? - gondolta. Azzal a kardját belevágta. És újból, és újból....már körülbelül 10 perce csépelte mikor a titokzatos kő villant egyet és Ricky teste ernyedten esett össze...
A fiú egy kedvesen berendezett szobában ébred. Mindene fáj. Mellkasán égető fájdalmat érez. Teljesen be van kötözve. Utolsó emléke az mikor a titokzatos kőbe vágja kardját és az villan egyet. A szoba ajtó kinyílik és egy középkorú harcos nő jelenik meg mögötte. Ricky azon nyomban felkiált mikor meglátja a nőt: - ANYA??? - Szervusz fiam! - Szólt örömködve majd folytatta. - Örülök hogy még megismersz. Rég nem láttalak. Nagyon megijedtem mikor azok között a medvék és tigrisek között rád találtam. Bizonyára a Metin követ szeretted volna szétverni igaz? - Tehát az a titokzatos kő egy metin....- gondolta Ricky majd megszólalt. - Igen, egy belső késztetést éreztem a kő megtámadására. de mi történt pontosan? hogy kerültek oda medvék és tigrisek? - A metinkövek tulajdonságai. Minél magasabb szintű a metin annál magasabb szintű szörnyeket képes megidézni. Súlyos sérüléseket szenvedtél. A mellkasodon lévő seb utáni heget egész életedben viselni fogod. Hogy jutott eszedbe egy 15. szintű metinkövet megtámadni 3.szinten?? - Fogalmam sem volt a szintjéről. Viszont érdekelne honnan tudod megállapítani az enyém? - kíváncsiskodott. - A dolog nagyon egyszerű. Ötödik szinten megfogod tanulni a mágia használatát és ennek segítségével tudod majd megérezni az ellenfeleid és mások szintjét. - A beszélgetés anya és fia között még elég hosszasan tartott ezek után. 1 hét elteltével Ricky ismét talpra tudott állni és nyomban kardot ragadott. Először pár csoport vad kutyánál kezdte majd beljebb ment a farkasokhoz. Alig 20 perc elteltével Ricky testéből fényrobbanás tört elő. Elérte a negyedik szintet....
4. Fejezet - Uriel Tanítványa
Az ifjú Ricky Wida Chaegirab Biológus felé halad. Levelet kapott tőle amiben segítséget kér. A biológus a falutól kicsit távolabb él. Édesanyjától kapott eligazítás alapján Ricky hamar rátalál. Zöldellő lankás tájon könnyű észrevenni a sátorcsoportot amit egy domb tetején kerítettek el a vadaktól. Nem sokra rá már beszélgetésbe is elegyednek. - Minden fajta növényt tanulmányozok ebben a birodalomban. Úgy tűnik nekem, hogy lehetetlen egyedül megcsinálni ezt. Tudom, hogy egyedül kellene megtennem. Csak egy tudós vagyok, nincs meg bennem a te erőd. és bátorságod. Kérlek, Segíts! Tudni fogom mivel tartozom. - Hadarta a biológus szinte szánalomra méltó hangon. Ricky Szíve hamar megesett rajta és így szólt. - Miről lenne szó? Segítek amiben erőm engedi. - A biológus szeme felcsillant és hadarva nekilátott mondandójának. - Épp a barackvirágot tanulmányozom. Néhány kísérletet kell elvégeznem a barackvirágokkal és ehhez 5 barackvirágra van szükségem. Tudnál nekem hozni? Kérlek segits! Mindig csak egyet hozz egyszerre, amit meg tudok vizsgálni. Jó tanács az éhes Alfa farkasok őrzik. ha rátalálsz egy ilyen csordára öld le őket biztosan van náluk. Ricky Útnak indult hamar. Sokat nem is kellet keresgélni, és meglátott egy Alfa farkast. Ész nélkül rohanni kezdett felé hogy legyilkolja de félúton megtorpant... -"Mi volna ha követném?" - Jutott eszébe. A farkas már legalább fél órája a fiú előtt haladt, aki csendben követte. Egy óriási fa tövéhez értek ahol rengeteg farkas és vad kutya gyűlt össze. Amint közelebb értek a fához az Alfa megfordult és Rickyire támadt, a többi követte. Heves harc dúlt közöttük. Ricky Lábszárát megharapta egyikük, amitől a fiú a földre esett és lába komolyan elkezdett vérezni. Tarisznyájába nyúlt a vörös italokért amit a kereskedőnőtől kapott. A kis fiolát kinyitotta és egy kortyra lenyelte mindet. Testén minden sérülés hirtelen eltűnt és a fájdalmat sem érezte többé. Kardot ragadott majd egy ügyes mozdulattal az Alfa szívébe szúrta. A farkas nyomban össze rogyott. Társai meglátták vezetőjüket a földön fekve utolsókat rúgni, abban a pillanatban szertefutottak. Ricky közelebb ment a fához és észrevette hogy egy virágzó barackfa. Tépett róla néhány virágot majd visszatért a biológus sátraihoz, aki nagyon hálás volt érte. Jutalomként 500 tapasztalati pontot, 1000 yangot és egy kard +3 -t kapott Ricky. Új fegyverével sokkal erősebb nek érezte magát mint a régivel. Sokkal kényelmesebben siklott a pengéje és sokkal erősebbet sebzett ellenfelein. Egy gyönyörű kékfarkas tűnt fel a távolban. Ricky minden vágya volt elkapni az állatot, de az gyorsabbnak bizonyult nála. Harcba bocsátkozott hát a többi farkassal és nemsokára rá fényvillanás tőrt fel. Ricky elérte a várva várt ötödik szintet....
5. Fejezet - Az Oktatók
Azon nyomban egy teleportos jelent meg előtte a szokásos módon levelekkel. Egy nagy vörös és díszes boríték is volt köztük. Ricky kibontotta, majd magában olvasni kezdte.
"Elérkezett az idő hogy mágikus képességeket tanulj! Ha te egy harcost a gyors és ismételt támadási képessége miatt csodálod, akkor ajánlom neked a test-harc tanulását. Ha szörnyek egész csoportját akarod egy csapással kiirtani, akkor a szellemi harc tanítását ajánlom. A falutér közelében várunk rád.
Üdvözlettel: Mágikus Oktatók Tanácsa"
Ennek a fele sem tréfa gondolta Ricky. Majd elindult szív-dobogva az oktatók tanácsához. Át a lankás zöldellő vidéken, át a kis kőhídon egyenesen a város teréhez. A téren egy nála minden bizonnyal magasabb szintű fiút kérdezett meg merre vannak az oktatók. Útba igazítás helyett inkább elkísérte őt, és kíváncsian várta a választást. Rickyt már várták az oktatók. A tanács 8 főből állt: Gyógyulás oktató, Sárkány Hatalom oktató, Fekete Mágia oktató, Mágikus Fegyver oktató, Távharc oktató, Közelharc oktató, Mentális Küzdelem oktató és végül Testi Küzdelem oktató. A nem kicsit megilletődött fiút utóbbi kettő állította választás elé. - Mi megadjuk neked a lehetőséget hogy mágikus képességeket szerezz - Szólalt meg a Mentál. - Ezenfelül megtanítunk a Chi teljes használatára - folytatta a testi. - A mentál harcos a védelemre összpontosít. A testi pedig a támadásra és a gyorsaságra törekszik. - Mondták egyszerre majd folytatták - Nos, melyikünket választod? Mi a döntésed? Jó ha tudod hogy az édesapád egy mentális képességekkel rendelkező harcos volt, édesanyád testi erőt birtokol. - Ricky elkomolyodott majd némi habozás után a testi kiképző elé állt: - A testi harcot választom! - A testi küzdelem oktató közelebb lépett majd a tenyerét az ifjú harcos mellkasára szegezte és így szólt hivatalos hangon. - Ezennel felszabadítom benned a testi harcosok Chi -ét - Abban a pillanatban Ricky testének minden porcikája felizzott, majd kihűlt. A feje zúgni kezdett és olyan dolgokat tapasztalt amiket azelőtt soha. Megérezte minden egyes fűszál és élőlény erejét amit kibocsájt. Majd a küzdelem oktató a fejében szólalt meg. - Mostantól így, szellemi erővel is tudsz majd kommunikálni bárkivel. Az idők során egyre jobban fog menni. Légy türelmes. Legendás képességekkel ruháztalak fel. Képes vagy megidézni a Kard Auráját. próbáld csak ki. Szólítsd magadhoz. - Akkor Ricky Hátra rántotta kardját majd magában így szólt: Szólítalak Kard Aurája! - A kard füstölögve egy zöld és kékben játszó fényburkot alkotott maga körül. - Képes leszel előhívni a forgó kardot, a száguldás és a három irányú metszés képességét is. De van itt még valami. A legendás harci mámor. Gyorsaságot ad és erő összpontosítást. Próbáld megidézni. - Ricky minden erejét össze szedve koncentrált. egyszer csak vörös lángok csaptak elő a testéből. A lángok teljesen körbe vették majd egy aurát alkottak körülötte. Ricky ezelőtt még soha nem érzett erőt tapasztalt. Úgy érezte legyőzhetetlenné vált. Dekoncentrálta* a mámor és az aurát, majd a fejében az oktatójához szólt. - Köszönök mindent. azt hiszem már fogom tudni használni a bennem rejlő képességeket. -Ebben én is biztos vagyok. most menj és érd el a 6. szintet nagyon sok érdekes dolog és felfedezés előtt állsz. És még valami, ne felejtsd el édesapád kardját sem, már könnyen használni tudod majd. A Viszont látásra Ricky Wida! Azzal elváltak. Ricky a kísérőének bemutatta a képességeit majd a vadak felé vette az irányt. Túlment a vad kutyák és a farkasok területén az ismeretlenbe. Gyönyörű kékfarkasok és erős vaddisznók társaságában találta magát pillanatok alatt. Apja kardját szorongatva Megidézte a Kard Auráját és a Harci Mámort. nagyobb csoport disznónak rontott vele. harc közben eszébe jutott a többi képessége. A Forgó kardot szólította elsőnek. Ricky a kardjával hármat fordult körbe közbe sárgás fénycsíkot húzva a kard után. a közelben lévő Vad Disznók azon nyomban össze estek. Ricky a Forgó kard támadást gyakorolgatta még jó pár órán keresztül amikor ismét fényvillanás tört elő testéből. Elérte a 6. szintet...
6. Fejezet - Akinek a neve "lowvagyok"
Ricky diadal ittasan tér vissza a gyakorlataiból a városba. Számtalan farkas és medve bánja már a vele való találkozást. Napról napra erősödik és nincs megállás. A városban mint mindig most is nyüzsgő élet van. Árusoktól és vevőktől zajos a piac. Raktár előtt is a szokásos párbajok zajlanak. Steven tűnik fel a tömegben. Ricky megérzi hogy a fiú már 10. szintű. Steven odalép hozzá majd néhány szót váltanak, de mind ketten felfigyelnek egy hatalmas energia hullámra a város központjából. Az a Fiú volt az energia kibocsájtója akit Ricky még régebben látott. Hosszú fekete copfba kötött haja visszatükrözte a nap fényét. Nők hada vette körül és jó pár kisebb harcos, de ő csak szótlanul ült komor lován. Ricky érezte hogy az ereje meghaladja a 36. szintet is. Borzalmas energiát bocsájtott ki szinte leírhatatlan volt. Azelőtt még sosem érzett ilyesmit a két fiú. A titokzatos harcos szóba elegyedett a Vegyeskereskedő nővel, észre sem véve a többieket majd egy csomagot vett át és Rickyék felé lovagolt. Ricky és Steven Szíve nagyot dobbant. Ahogy közeledett feléjük még nagyobbnak érezték erejét. Mind ketten egy időre leblokkoltak és csak álltak. A harcos szóra sem méltatva őket ment el mellettük. Kis idő elteltével Steven szólalt meg, - Nem semmi a srác mi? - Az biztos, ilyen energia kibocsájtást még sosem éreztem azelőtt - Válaszolt Ric - Állítólag ő egymaga képes legyőzni a fekete szél bandából bárkit. A neve lowvagyok - Mondta teljes bele éléssel Steven, majd folytatta - Ő a nők kedvence, egy igazi legenda a városban. - Fekete szél banda??? - Nézett értetlenül Ricky - A Fekete szél banda uralja a Bakra grófságot, sötét hely lett az általuk. Ártatlanokat lopnak és kínoznak meg puszta szórakozásból. Hatalmas erejük van. - Válaszolta sötéten Steven. - Mióta szövetkeztek a fehér eskükkel, elérték hogy senki ne tudjon a területükre lépni, csak a legjobb harcosok mint lowvagyok. - Ez borzasztó! Meg kell őket állítani!! Merre lehet eljutni hozzájuk? - Kagán az arany tigriskirály területe után van egy teleport kapu. Ha belépsz egyenesen Bakrán találod magad az eskük karjaiban. Én már egyszer jártam ott és nagy szerencsém hogy sérülések nélkül megúsztam. - Azonnal oda megyünk! - Szólt hevesen Ricky. A két jóbarát elindult hát a városból kifele. Mágikus csoportot alkottak aminek következményeképpen az erejük egyenlő lett. Mikor Kagán területére értek, nagy meglepődésükre a király sehol sem volt. Örömmel vették tudomásul hogy szerencséjük volt és folytatták utuk. Pár Grizzly Medve őrizte a fényes kaput amit közös erővel könnyedén legyőztek. Beléptek a gyönyörű fénybe majd egy pillanat múlva már Gonoszságtól átitatott helyen találták magukat. Émelygés fogta el mindkettőjüket. Szólították a kard aurát és a Harci mámort. szinte meg kétszereződött erejük. Beljebb léptek majd női hangot hallottak. Hirtelen női alakok százai tűntek fel. Harc tört ki. Ricky és Steven szorult helyzetbe került. Steven lábát egy nyílvessző ütötte át amitől összecsuklott. Ricky egy darabig még tudta tartani ellenfeleiket, majd hatalmas ütést érzett homlokán. Mire feleszmélt a földön hevert erőtlenül, vérének melegségét érezte ahogy a szájába folyik. Kisebb vértócsa alakult már ki alatta. látása homályosodni kezdett. Valami alapvető energiát érzett meg közeledni. Tudta hogy ez nem lehet más mint lowvagyok. A harcos leugrott lováról és iszonyatos csapást mért a gonosz fehér eskükre. Ahogy elpusztultak energiájuk 3 fele oszlott. Ricky és Steven testét fényrobbanás vette körül, szintet léptek. Sebeik abban a pillanatban regenerálódtak, felkeltek és kardjuk után nyúltak. Ricky hatalmas rúgást érzett mellkasán amitől a közel tíz méterre lévő kapun átrepült. Nemsokkal rá Steven is hatalmasat puffant a kapu másik oldalán. lowvagyok is átlépett rajta majd megszólalt. - Tűnjetek el kis idióták innen! Ez nem nektek való hely! Ha nem jövök most már nem élnétek! - Rivallt rá a fiúkra majd vissza tért a kapu gonoszabbik felére. Ricky és Steven egyetlen szót sem szólva egymáshoz tértek vissza a városba....
7. Fejezet - A Védelem Városai
Derűs napfény omlik a zöldellő tájra. A hőség már-már kibírhatatlan. Ricky Wida a nedves és élettel teli fűben üldögélve majszolja ebédjének szánt kenyerét. Apjától örökölt hosszúkarja kacéran a fölbe szúrva, vértje a nyelére akasztva. Minden békésnek és nyugodtnak indul mikor, hatalmas zaj üti meg a fülét. Metin kő hullot a közelbe ezt Ricky már jól tuda. Kenyerét gyorsan tarisznyájába rejti, vértjét magára ölti és kardot ragadva szalad a zaj irányába. Pár száz méter után már meg is pillantotta a követ, ami szerencséjére egy 5. szintű bánat metin. Aktiválja a kard auráját és a harci mámor, majd heves csapásokkal neki esik. Nem ő volt az egyetlen aki felfigyelt a zajra. Egy fiatalabb fiúcska is a kő keresésére indult. Ricky érezte hogy fiatal kora ellenére erősebb lehet nála. A Fiú nem kardal harcolt hanem hősünk számára érdekes módon két kis tőrrel. A metinkő hamar megadta magát a két harcosnak, majd összetört. Belsejében egy fura könyv rejtőzött amit Rickynek sikerült felvenni. A könyv boritóján a következő állt:
"Villámcsapás Képesség Oktató Könyv"
A fiatalabb fiú támadó állásba helyezkedett majd szúrós hangon kérdést tett fel: -Milyen kk? -Mi milyen? - kérdezett vissza Ricky kicsit értetlenkedve. -A Könyv ami a Metinben volt, milyen képességhez tartozik??? - Válaszolt az idegen, arrogáns hangnemben. -Le lehet nyugodni kölyök!! Nem homokoztunk eggyüt a játszótéren kiskorunkba, hogy így beszélj velem! - ripakodott rá Ricky. - Egyébként a könyvre Villámcsapás képesség van írva. -Hogy kölyök?? Meghalsz ha igy mersz beszélni velem! Ninja vagyok ha nem tudnád. És biztos vagyok benne hogy gyáva vagy kiálni ellenem egy párharcra. - Válaszolt először ideges majd a mondat végére már inkább gúnyos hangnemben. - Rendben kiállok a párbajra. - Válaszolt Ric , majd támadó állásba helyezkedett. -Ha nyerek nekem adod azt a könyvet, ha te nyersz megkapod ezt itt - A ninja egy hasonló könyvet emelt a magasba. A könyv fedőlapján a következő állt. " A Kard Aurája Képesség Könyv" Támadó állásba helyezkedtek, majd rohanni kezdtek egymás felé. A ninja félúton eltűnt és hirtelen Ricky előtt termett egy csapással (villámcsapás) amitől a harcos hanyattesett, de érdekes módon semmi sérülést nem szenvedett. Mire felkelt a ninja ismét támadott. A háta mögé került majd hatalmas csapást mért (leshely) de mintha Ricky testét acél védte volna, a kés eltört de ő maga nem sérült meg. A ninja azonnal megállt a támadással, és Ricky is erre intette. -Tehát igaz....igaz amit suttognak... - Rebegő hangon kezdett beszélni. -Ezt nem értem, mi történt? Eltört a tőröd olyan erővel súlytottál le rám mégsem éreztem semmit.- Lepődött meg Ricky. -A legenda úgy tartja hogy Pyungmoo és Bakra terület védi a párbaj sérülésektől a tizenötös szuint alattiakat. Ezalatt azt érti a mondás hogy csak és kizárólag ott élő lény tud titeket megsebezni, ember nem. -Nem hiszem hogy lenne ilyesmi. Mikor Bakra teületre teleportáltam egy barátommal. a Fehér Eskük kishijján megöltek mind kettőnket. - Gondolkozott el Ricky. -Ennek megvan a magyarázata. A Fehér eskük ugyan ember szabású lények de semmi közük nincs az emberekhez. Ezek belül démoni gonoszsággal átitatott állatok. -Érdekes amit mondasz. Ezekszerint a harcot nem tudjuk folytatni. Én neked ajándékozom ezt a könyvet hiszen jóval erősebb vagy nálam ezt éreztem mikor harcoltunk. Még örülök is neki hogy nem sikerült megsebezned. Komoly gondban lettem volna. - Mosolyodott el Ricky. -Nagyon köszönöm. a könyvért cserébe segitek elérni neked a következő szintet. Mint már tapasztalhattad az állatok csoportokban élnek. Ha egyikük megsérül akkor a csoportban lévő összes vad a sebzést okozóra támad. Talán nem tudod de a ninják kitűnően bánnak az ijjal. Ha megsebzek ijjal pár csoport állatot mind egyhelyre fognak gyűlni, ahol lecsaphatsz rájuk így sokkal hamarabb szintet tudsz lépni. -Rendben van áll az alku, de előtte mondj meg nekem valamit. -Halgatlak... -Mire jók ezek a könyvek? -A képességeid fokozatosan fejlődnek ahogy szintet lépsz. A sorrend használattól függően alakul ki benned. Észre fogod venni ha egyik képességed eléri a Mester szintet. Ha ez megtörtént már csak könyv tanulásával tudod tovább képezni. Minden képességnek saját könyvei vannak amiket ha elolvasol eltűnnek és ha mindent jól csináltál az erejük beléd szál. - Oktatta ki Ricky a ninja. Rcky illedelmesen megköszönte a segitséget,majd neki láttak a vadállatok elleni harcnak. A Ninja segitségével alig tizenöt perc alatt Fényvillanás tört elő Ricky testéből. Elérte a nyolcadik szintet....
9-ik fejezet. A Kovács hatalma.
Ricky napok óta nem evett, aludt és pihent. Ruhája koszos és sérült volt már. Haja csimbókokban lógott és arcán friss seb égtelenkedett. Körülötte éhes és dühös vadállatok és elhunyt társaik tetemei. Egy medve támadt Rickyre hátulról. Mikor mancsa Ricky felé suhant, a fiú egy mozdulattal levágta azt, majd az állatba szúrta a fegyvert. Mikor az utolsó állatal is végzett kardját hátán lévő tokjába csúsztatta majd a város felé kezdett rohanni. Mielőtt a városba ért volna lekanyarodott az útról és Uriel tanitványának egy csomagot adott át. A biológus megköszönte majd egy kis pénzt nyújtott át a fiúnak. Ricky fejet hajtott majd útját egyenesen a vegyes kereskedőnőhöz vitte a sors. A kereskedő asszony szörnyűlködve nézte Ricky sérülését ami keresztben húzódott az arcán. Adott is neki gyorsan vörös italt amivel kezelheti. Ricky megitta az italt és a sérülés nyomban össze húzódott. De nem teljesen. Egy vékony heg maradt meg. A kereskedőnő értetlenkedve nézte mi történt. Ricky elmesélte neki hogy varázs tárgyal történt a sérülés, és ilyenkor a heg nem tűnik el. Viszont a vértjére ráférne egy kis javitás. A kereskedőnő a kovácshoz irányitja majd elbúcsúznak. A kovács egy nagydarab kopasz ember volt. Arcán izzadság csorgott , kezei durvák voltak. Barátságos hangon Szólt Rickyhez. -Látom a vértedre ráférne egy kis javitás. Szivesen megcsinálom. -Köszönöm éppen azért jöttem. Azzal Ricky Leakasztotta a szerzetes lemezvértet és átadta a kovácsnak. - Holnap gyere vissza érte. Ricky kijött a kovácsműhelyből majd vért nélkül úgy gondolta nem kezd harcba, inkább hazatért. Otthon kellemes vacsora várta és végre puha ágy. Másnap Ricky már korán felkelt és elment a kovácshoz. A műhelyben nem a megszokott zajok voltak. Egy férfi hangja ütötte meg a fülét ahogy a kovácshoz beszél. -Megöllek te nyomorult..... Elpusztítalak..... Hogy merted???.....Tudid te mennyit ér egy ilyen vörösvas penge???.....Meggöllek..... Ricky szíve hevesen kezdett verni kardjáért nyúlt majd rohanni kezdett a hangok felé. Egy nagy polc mögött meg is találta kovácsot és egy fiatal férfit ahogy az kardot szegez a nagydarab ember torkához. Nem számitott Ricky megjelenésére így hősünk könnyedén lefegyverezte. A kovács a lefegyverzett férfit egy lókéssel kitántoritotta üzletéből majd az ifjú Ricky felé fordult. -Köszönöm hogy megmentetted az életem. Örökké hálás leszek neked ezért. -Nagyon szivesen, de megtudhatom miért akarta önt megölni az a férfi? -Nos röstellem bevallani de még egy akkor a mesterember is mint én, néha hibázik. Egy vörösvas pengét hozott hozzám nyocadik fejlesztésre de elrontottam. a fegyver eltört. De viszont a te vérted elkészült itt is van tessék.- Azzal egy gyönyörűre kovácsolt vértet adott át. Ricky észre vette hogy semmi nem változott a vértjén. Olyan volt akár új korában kivéve..... a vállába most már Szerzetes Lemezvért +1 volt Gravirozva. Ricky megköszönte majd kifizette a munkát és az erdő fele vett útját.
Neki esett a vadálatoknak mejd pár óra műlva fényvillanás tört elő testéből, amiből tudta. Tudta hogy elérte a tizedik szintet.
10-ik fejezet.-Novaaa és a fura érzés.
Dél felé járt az idő.Ricky a a borzalmas bakra területre merészkedett és ádász harcot vívott a gonosz fehér eskükkel, de nem ő volt az egyetlen. Az eskük területén kis csapat harcolt úgy tizen lehettek összesen. Ricky egy fiatal sámánlány társaságában kűzdött. A sámán sokkal magasabb szinten volt Rickynél de lényegesen gyengébb ereje, viszont a mágia használatával képes volt a fiú harci erejét és védelmét növelni. A lány neve Ancsi volt. Ricky harc közben ismerte meg és hamar összebarátkoztak. Ancsi természetéből fogva nagyon kedvesnek mutatkozott. Rickyben érdekes érzés tört elő mikor vele volt de nem tudta igazából mit kezdjen a dologgal. Harci kiképzése során csak komoly határozott oktatónőkkel találkozott ami Ancsira egyáltalán nem volt igaz. Ricky jóbarátja Steven is a területen fejlődött egy ninja segitségével. Minden szokványosnak bizonyult mindaddig amíg..... Egy fura szerzet jelent meg a közelben. A kis csapat hamar megérezte hogy a férfi legalább 25-ik szintű és ehhez képest majdnem olyan erős mint a legendás Lowvagyok. Magas, komor arcú fekete hajú férfi volt Rickytől öt-hat évvel időssebb. A Férfi bal keze nagyon furcsa volt. Nagyon izmos, tűzvörös színű harminc centis karmokkal. Sötét energiát árasztott mintha maga az ördög lenne. Borzalmas érzés fogta el barátainkat abban a pillanatban de ezzel még nem láttak mindent. Az idegen kezét a magasba emelte és tűzgolyót idézett meg. Mikor a gömb elérte maximális méretét kirepült a kezéből és körülötte kezdett forogni mint valami mágikus testőr. Ha valaki a közelébe ment azonnal nekirontott és halálra égette. Steven merészen a közelébe ment hogy üdvözölje, de hamar megbánta ezt. A tűzgolyót azon nyomban a melkasának szállt amitől steven páncélja darabokra tört és a fiú hanyatt esett. Steven fájdalmában elájult. Mikor ezt Ricky, Ancsi és az idegen észre vették rögvest rohanni kezdtek a fekvő teshez. A férfi a tűzgolyót kezébe fogta és eltűntette. Steven testét Ricky a vállára vette mikor egy nyuglmat és bölcsességet sugározó hang ütötte meg a fülét. -Várjatok. Van nálam vörös ital abból ha adunk neki a sérülései eltűnnek. - Ricky a háta mögé pillantott és meglepetésére a sérülés okozója beszélt. Ricky nem tudta elképzelni hogy egy ilyen erejű szörnyeteg, ennyire bölcs és nyugalmat sugárzó legyen. -A nevem Novaaa - Folytatta az idegen. - Sura vagyok. Nem a barátotok az egyedüli akit eltalált a láng lélek. Sajnos sokszor előfordul. -Ricky elkomolyodott és gyanakodva válaszolt neki. - Az én nevem Ricky Wida a hölgy velem Ancsi és akit sikerült kishijján megölnöd a legjobb barátom Steven Elsik. -Nagyon sajnálom ami történt. Nem szándékosan tettem. - Azzal Novaaa vörös italt töltött Steven szájába. Steven rögtön magához tért de mikor kinyitotta szemét majdnem ismét elájult. -Szeretném jóvá tenni ami történt. Kárpótollak a vértedért Steven. Van a közelben egy város gyertek velem - Rickynek feltűnt hogy a sura olyan hangnemben beszél velük mintha tökéletesen ismerné őket. Elindultak hát a sura után. -Ancsi. Megtennéd hogy mágikus védelmet teszel a fiúkra és magadra? Ez megvéd titeket a láng lelkétől. - Ancsi úgytett ahogy Novaaa kérte majd a sura ismételten elő hívta a láng lelke varázslatot. A tűzgolyó a feléjük rohanó esküket mind lecsapta de a kis csapatot figyelmen kivűl hagyta. Nemsokára elhagyták az eskük területét. -Innentől nagyon résen kell lennünk. - Szólt ismételten Novaaa. - Ez már a feketeszél banda területe. Ahogy haladtak a 3 fiatal szornyű dolgokat láttak. Nyomorult és sebhelyes harcosokat. Sokaknak a keze vagy a lába helyén fényes fegyver volt. Az iramot kicsit gyorsabbra vették. Negyed óra gyaloglás után megpillantottak egy magas fávól készült keritést. A kapu nyitva volt de őrök vigyáztak rá. Novaaa fejet hajtott az őrök előtt majd bementek a kapun. Ricky, Steven és Ancsi már a kpun való áthaladáskor komoly erőket éreztek. A városba érve számos harcost pillantottak meg akiknek ha lehet még nagyobb volt az erejük mint Lowvagyoknak és Novaaa nak. A Sura a fegyverzet kereskedő felé vette az irányt. Köszönt neki majd kért egy Szerzetes lemezvértet. 1200 yangot fizetett a páncélzatért majd átadta Stevennek. -Remélem tetszik. -Nagyon is! Pont olyan mint a régi volt. -Gyertek igyunk valamit. - Azzal a sura sarkon fordult és egy kocsma felé vette az irányt. kért öt adag italt majd asztalhoz szólitotta barátaink. Steven értetlenkedett hogy miért öt adagot kért mikor négyen vannak, de erre Novaaa egyszerű választ adott. -Én kettőt iszom mert egy fél lemenni. Nagy nevetés tört ki, majd egy hosszú beszélgetés. Estére járt már az idő és bizony alkohol mámoros volt a levegő. A hosszas együtt lét után Szobát foglaltattak a helyi szállóban. Ancsi mindenkinek puszit adott hogy jobban tudjanak aludni, de Rickyvel más volt a helyzet. Puszit nyomott a harcos arcára....majd még egyet...a fiú viszonozta majd egy forró csók lett belőle. Mind ketten tűzvörösre pirultak ettől és egymásra sem nézve a szobájukba rohantak. Ricky egész éjjel nem aludt csak az akaratlanul elcsattant csókon járt az esze. Reggel ahogy megbeszélték mindannyian a fogadó előtt voltak kivéve Ancsit. Közel egy óra várakozás után a lány is megjelent köztük. Arca kiszépítve és haja csillámlóan tisztára mosva és fésülve. Ricky elpirult mikor meglátta a lányt. Ancsi nem különben. Novaaa vezetésével elindultak vissza a fehér eskükhöz. Útközben egy szó sem esett köztük de szorosan fogták egymás kezét. MIkor megérkeztek Ricky elkergette érzelmeit és harcba fogtak. Nemsokra rá Az egyész csapat teste villant. Ricky elérte a 11-ik szintet.
13-ik fejezet - 1313.07.13 Péntek.
Vidám fény süt a kis fogadóra ahol hősink az éjszakát töltötték. Már korán reggel felkeltek hogy készülődjenek a nagy Péntek 13 ünnepségre amire Sura barátjuk Novaaa hivta meg őket. A mindig élettel teli városka teljesen kihalt volt a jó idő ellenére. Mindenki vissza húzódott az othonába és bereteszelte az ajtókat, ablakokat. Ricky, Steven, Ancsi és Novaaa Nem zavartatva magukat átvágták a városon és az erdő felé vették útjukat. Rickynek feltűnt hogy még a részeg aki a legszörnyűbb viharokat is a szabadban tölti ma nincs a megszokott helyén. Átvágtak Bakra kihaló félben lévő fái között majd nemsokra rá egy fényes kapu jelent meg a szemük előtt. Megvan amit kértem? - Szólt a fiatalokhoz Novaaa. Igen, gondoskodtam a fiúkról is. - Lépett elő Ancsi a sámánlány. Kezében nagy dobozt cipelt ami eddig fel sem tűnt sem Rickynek sem Stevennek. Helyes. Akkor öltözzetek fel. - Szólt ismét Novaaa. Azzal elvette Ancsitól a dobozt és meleg kabátokat nyújtott át nekik. Felöltöztek majd a kapu felé veték az irányt. Steven már majdnem belépett mikor Novaaa el kiáltotta magát. MEGÁLJJ!!!! Ha csak egyszerűen belépsz a kapu fényébe teleportálódsz a végtelenségbe ahol az ég világon semmi nincs. Se talaj, se ég, se élet. Az örökké valóságig zuhannál és sosem halnál bele mert ahol élet nincs ott halál se. Ezt akarod? Hát nem egészen. - Sütötte le a fejét Steven. Megmutatom hogy kell csinálni. - azzal előre lépett a Sura beállt a fénybe és elkiáltotta magát. - SOHAN! Steven kapva az alkalmon belerohant a fénybe és ő is nagyot kiáltott. - SOHA! Ancsi és Ricky érezte hogy baj lessz mert Steven rossz varázsszót mondott. Ők is beléptek és a SOHAN szót hangosan kiáltották. Egy Dimenzió csőbe kerültek rögtön amelyben legalább 10 percig zuhanás szerű élményben részesültek. Mikor megérkeztek semmit nem láttak. mintha a semmi közepén áltak volna. Fagyos szél csapott a vastag bunda kabát alá, amitől mind a ketten megborzongtak. Ismerős alakot láttak meg közeledni. Novaaa volt az. Steven merre van? - Tette fel szúrós kérdését. Nem tudjuk - válaszolta gyorsan Ricky, és elmesélte a történetet. Ettől féltem - felelte Novaaa most a hegységben bárhol lehet. Több tizezer kilómétert kellene átfésülni hogy megtaláljuk. Sajnálom hogy ezt kell mondanom, de tovább kell menjünk. Órákig haladtak a jégmezőn keresztül a sura vezetésével. Már mindanyian nagyon fáztak de még mindig nem láttak semmit. Ancsi kitalálta hogyan tudna enyhiteni a hidegen és egy varázsigét kezdett mormolni. Nemsokra rá a három baráton egy kék szinű aura jelent meg. Nagyon jó ötlet volt Ancsi- Mosolyodott el Novaaa. Az áldás varázslattal megvédhetsz minket a fagyos széltől. 5 órája gyalogolhattak a hidegben mikor egy újjabb térkaput láttak meg. Besétáltak rajta majd a következőt Kiabálták. "LUNGSRAM" Ismét egy Dimenzió cső és ismét egy ismeretlen táj tárult a szemük elé. Fülledt meleg volt itt ezért levettték a kabátjukat. Sötét volt mindenfelé és félelmetes hangok szűrődtek ki a fák közül. A talaj nedves volt és annyira meleg hogy szinte párolgott. Novaaa vezetésével haladtak mikor fényeket és hangokat tapasztaltak. Közelebb mentek és több száz surát láttak meg. A világ minden tájáról ide jöttek ma a surák hogy megidézzük a sötétség urát aki erővel látott el minket. - Magyarázta Novaaa. Az egyik fa tövében egy rongyokba becsomagolt fiút látott jégbe fegyva. Rickynek Ismerős volt a fiú és közelebb ment. Egyre közeledve már biztos volt benne hogy ismeri hiszen Steven az. Egy Öreg bajuszos sura állt eléjük és komoran szólt. - A batárod majdnem meghalt. megmentettem az életét. nemsokára magához tér és igen erős amnéziában fog szenvedni. Ez a hibernáció hatása. - Az öreg még befejezetlenül abba hagyta a mondatot mert egy fénycsik jelent meg az égen. A Surák bele értve Novaaa és az öreg is Démoni kezüket a magasba emelték és energia csikot löveltek az ég felé, ahol azok egy hatalmas gömb ben egyesültek. A gömb nemsokra rá kialakult és egy Démon jelent meg belőle. A Démon egy ismeretlen nyelven mintha misét mondott volna a suráknak majd igy szólt. - Örülök hogy ennyien eljöttetek és örülök hogy jó erőben vagytok. Most indulnom kell találkozunk tizezer esztendő múlva. Az energia gömb darabjaira robbant és minden surába vissza szált akik villanással jelezték hogy ettől szintet léptek. Ricky, Steven és Ancsi teste is villant, majd hirtelen minden eltűnt.
Vidám fény süt le a fogadóra ahol Ricky ébred. Álom volt? gondolkozik mikor a szobája ajtaja kitárul. Novaaa lép be és igy szól. - Nem álmodtad. A tegnapi nap valódi volt de valójában sosem történt meg Ezt nem értem - válaszolta Ricky. A tegnapi nap az emberek életében sosem volt jelen. aki tegnapelőtt lefeküdt aludni az ma reggel ébredt fel. Ezt Apokalyps a démon rendelte el igy. Tizezer évente egy nap van amikor csak a surák és néhány kiválasztott él. a többiek számára megáll az idő. Azért vittelek magammal mert nagy harcos leszel és ezáltal magad sem hiszed mennyi mindent tanultál.